Chapter One

Sziasztok Bogyók! :) Mivel már régóta megvan a blog, és kinézet frissen még más nem nagyon volt, ezért úgy döntöttem, hogy még ma elhozom az első részt. Másik újdonság, hogy pár szomorú/depis hangulatú zenét is hoztam nektek, ami a történethez illik, ha akarjátok meghallgatjátok őket, ha nem akkor nem. Esetleg pár véleményt elfogadok, ha küldötök nekem, ha fel szeretnétek venni velem a kapcsolatot, akkor a Kulisszák  menüre kattintva elérhettek. Jó olvasást, és jó éjszakát, Manók!

*****

Miközben a forrócsokimat szürcsölöm, bevillan a baleset. Nem akartam, nem akarok rosszat senkinek... főleg az én drága öcsémnek, jajj Lone, én úgy sajnálom! Sötét volt, éppen egy órával azelőtt állt el az eső. Csúsztak az utak. Én Lidy-vel szórakoztam egy bárban, amikor jött az SMS. "Sokáig dolgozom, Lone a barátjánál van, vidd haza. Anyu." Elindultam kocsival. Rendkívül ittasan. Megcsúsztunk az úton, Lone sokáig volt kórházban. Már lassan négy éves lesz, és még mindig nem beszél. Egy árva szót sem mondott eddig. Mindenki aggódik, apa nem beszél hozzám, lassan egy éve. Közben belülről marcangol az óriási bűntudat, hogy én tettem, senki már, csakis én lehetek ezért a felelős, amiért részegen kocsiba ültem akkor június éjjel.

Az ablakban ülök, már csak egy korty van hátra a forrócsokimból, a nyári szél kellemesen hűsíti az arcom, egy pillanatra úgy érzem, hogy ültemben elalszom, de aztán egy nagy huzattal becsapódik az ablak, és elsötétül a szoba. Hangos léptek törik meg a csendet.
- Scarlett Jones, már megint te vagy az aki az éjszaka közepén hangoskodik, igaz? - szegezi anyu a kérdést. Bűnbánó arccal nézek rá, és gyorsan bebújok a takaróm alá. Anya mérgesen csapja be az ajtót, és hagy egyedül az immár újra fülledt, sötét szobában. Nem merek elaludni, félek, hogy az álmomban újra ismétlődik minden.. a baleset, Lone, és az egyedüllét, ami a valóságom része.