"Kicsit" késve ugyan, de meghoztam a harmadik részt. :) Ez talán egy kicsit lényegre vezetőbb mint az előzőek, olvassátok! :) xoxo
*****
Hármasban ülünk a kanapén.
- Te nem húsz éves vagy? - kérdezem, mire Travis huncut félmosolyra húzza a száját.
- Nem, Scarlett! Még van kerek másfél hetem addig... - nevet.
- Akkor miért próbálsz meg úgy tenni, mintha emlékeznél a tizenkettedikes anyagokra? - mosolyodok el én is, és "dühösen" elkezdem püfölni a matek tankönyvemmel. Ő sem hagyja szó nélkül, fog egy díszpárnát a kanapéról, és fejbe vág vele. Azonnal visszacsapok tiszta erőből, és csak akkor veszem észre, hogy a kemény fedelű matek könyvemmel ütöttem meg. Felszisszen, és elfordul.
- Travis, én... - kezdem, és mostmár nagyon félek, hogy agresszívnak fog képzelni. Egy éve ugyanez az idiótaság vezetett az öcsém balesetéhez, és betegségéhez. Ahogy eszembe jut pár könnycsepp végig gödül az arcomon, és újra és újra felidéződik bennem a baleset éjszakája.
- Scarlett! Hahó! - zökkent ki a gondolataimból Travis - mi a baj? Nem akartam hogy sírj. Ne haragudj!
Nem mondok semmit, csak lassan átölelem, és érzem ahogyan a karjait a derekam köré fonja, és úgy folytatom a sírást. Egyszer csak érzem, ahogyan a levegő megváltozik körülöttem, és megfordulok. Apám idegesen fürkészi az arcom, végül nem mond semmit, és elmegy.
-Az apád.. -nyel egyet - szóval..
-Utál engem - fejezem be helyette, és lassan leülök a kanapéra. Nem értem miért, de valakinek ki kell öntenem a lelkem.. de tudom, hogy nem szabad. - Travis, légy szíves most menj el, jó?
-Scarlett !
- Travis, könyörgöm menj most el! - kiáltok rá. Feláll és idegesen elsétál. Én nem akartam megbántani. Nem akarom megbántani. De nincs időm, se kedvem, sem pedig energiám arra, hogy fecséreljem az időmet jelentéktelen lelki panaszkodással. Leheveredek az ágyamba, és betakarózok..
- Te nem húsz éves vagy? - kérdezem, mire Travis huncut félmosolyra húzza a száját.
- Nem, Scarlett! Még van kerek másfél hetem addig... - nevet.
- Akkor miért próbálsz meg úgy tenni, mintha emlékeznél a tizenkettedikes anyagokra? - mosolyodok el én is, és "dühösen" elkezdem püfölni a matek tankönyvemmel. Ő sem hagyja szó nélkül, fog egy díszpárnát a kanapéról, és fejbe vág vele. Azonnal visszacsapok tiszta erőből, és csak akkor veszem észre, hogy a kemény fedelű matek könyvemmel ütöttem meg. Felszisszen, és elfordul.
- Travis, én... - kezdem, és mostmár nagyon félek, hogy agresszívnak fog képzelni. Egy éve ugyanez az idiótaság vezetett az öcsém balesetéhez, és betegségéhez. Ahogy eszembe jut pár könnycsepp végig gödül az arcomon, és újra és újra felidéződik bennem a baleset éjszakája.
- Scarlett! Hahó! - zökkent ki a gondolataimból Travis - mi a baj? Nem akartam hogy sírj. Ne haragudj!
Nem mondok semmit, csak lassan átölelem, és érzem ahogyan a karjait a derekam köré fonja, és úgy folytatom a sírást. Egyszer csak érzem, ahogyan a levegő megváltozik körülöttem, és megfordulok. Apám idegesen fürkészi az arcom, végül nem mond semmit, és elmegy.
-Az apád.. -nyel egyet - szóval..
-Utál engem - fejezem be helyette, és lassan leülök a kanapéra. Nem értem miért, de valakinek ki kell öntenem a lelkem.. de tudom, hogy nem szabad. - Travis, légy szíves most menj el, jó?
-Scarlett !
- Travis, könyörgöm menj most el! - kiáltok rá. Feláll és idegesen elsétál. Én nem akartam megbántani. Nem akarom megbántani. De nincs időm, se kedvem, sem pedig energiám arra, hogy fecséreljem az időmet jelentéktelen lelki panaszkodással. Leheveredek az ágyamba, és betakarózok..
Újra ott vagyok. A házban. A pohár tornyok, az ismerős női hang, az igéző kék szemek...Megállok a fekete ruhámban, és elkezdek távolodni tőlem, amikor megfogja valaki a kezem, Ő az. 'Hova sietsz ennyire?' kérdezi, én pedig magamtól közelebb húzódok hozzá, és már nem is fogja a kezem. Körbevezet a házban, ami nagyon tágas és nagy. Remélem, hogy ez a valóság, és nem egy álom. Austin megkérdezi, hogy honnan vettem az órámat, biztosan nagyon drága lehetett. Ránézek a márkátlan, egyszerű stopper karórára, és elcsodálkozva nézek, de inkább nem szólok semmit. Az anyja észrevesz engem, én pedig újra futásnak indulok. Leesek a lépcsőn, megalázó tekintetek. Újra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése